Az értékpapírpiac magánbefektetőinek "anatómiája"

Az értékpapírpiac magánbefektetőinek "anatómiája"

Vannak köztük életművészek, fáradhatatlanok, lemaradók, türelmetlenek... Befektetési céljaitól, módszereitől, képességeitől függően sokféle magánbefektető fordul meg a tőzsde környékén. Csoportosításuk nem könnyű feladat, sajátos jellemvonásaik, illetve az általuk követett tipikus magatartásformák felvázolásával azonban közelebb juthatunk gondolkodásmódjuk megismeréséhez, döntéseik megértéséhez. Az alábbi leírás - a teljesség igénye nélkül - ehhez próbál segítséget nyújtani. Egy tankönyv megfelelő bekezdése így is kezdődhetne: "Vannak kis- és nagybefektetők, alacsony vagy magas kockázatviselési hajlandósággal; akadnak, akik több, és vannak, akik kevesebb ínformációval rendelkeznek; egyesek a gyors meggazdagodás, mások a biztos jövő reményében cselekszenek..." Egyben azonban minden befektető azonos - megtakarított pénzzel rendelkezik, amit szeretne több-kevesebb haszon reményében mások gondjára bízni. Ha ezzel az igényével felkeres egy befektetési szolgáltatót (brókercéget), annak első feladata, hogy felmérje, kivel áll szemben. Fontos tudni, hogy az újdonsült ügyfél mennyi pénzzel rendelkezik és azt milyen mértékben hajlandó kockára tenni. Milyen időtávban gondolkodik, milyen ismeretei vannak a választott befektetési formával kapcsolatban, mennyi ideje van befektetéséről "gondoskodni" (sorsát nyomon követni), és nem utolsósorban, mi az elvárása a jövedelmezőséggel kapcsolatban. Azt gondolhatnánk, hogy mindenki olyan kockázatmentes befektetést szeretne, ami külön gond felvállalása nélkül biztosít rendkívül magas megtérülést a lehető legrövidebb időn belül. Elvétve akadnak ugyan ilyen befektetők is, a többségük azonban meglepően reális képpel bír lehetőségeiről. Célkitűzéseik eltérésein túl a különbség közöttük elsősorban abból adódik, hogy ki milyen módszerrel próbálja az általa kitűzött eredményt elérni, és hogyan dolgozza fel döntéseinek eredményét.

Biztonság, játék vagy gazdagság a cél?

A befektetés alapvető célja természetesen az, hogy a megtakarított pénz gyarapodjék. Ezen túl azonban a befektetési magatartást főleg az befolyásolja, hogy mi a befektető szándéka a későbbi pénzzel. A legtöbb ember valamilyen meghatározott cél elérése érdekében cselekszik, és az adott cél eléréséhez nyújtott hasznossága határozza meg - vérmérsékletén túl - kockázatviselési hajlandóságát. Aki a nyugodt öreg napokra, gyermekei megsegítésére vagy a régóta áhított ház megvásárlására tartogat, általában kerüli a felesleges kockázatot. Ő a biztonságra törekvő, aki nagy gonddal dönt, és leggyakrabban az állampapírokat vagy a kicsivel magasabb hozamot biztosító banki termékeket választja. A tőzsdére csak akkor merészkedik, ha ismerősei köréből sikeres tapasztalatokról hallott, de akkor is kizárólag a kevésbé kockázatos, kisebb volatilitású részvényeket keresi. Fokozottan érvényes ez rá abban az esetben, ha csak rövidebb időre tudja nélkülözni a pénzét.
Vele szemben a fáradhatatlan játékos áll, akinek célja maga a befektetés. Ezen tevékenységét hobbiként űzi, üres óráit kaszinók helyett tőzsdeklubokban tölti. Elmaradhatatlan tartozéka a mobiltelefon. Ha adrenalinszintje a kívánatos alá csökken, azonnal a brókert tárcsázza, akiből még a legunalmasabb napon is kicsikarja az évszázad ötletét. Kifejezetten keresi a kockázatot, de soha senkit nem hibáztat; veszteségei is csak annyiban zavarják, amennyiben azok korlátozzák soha meg nem szűnő játékszenvedélye kiélésében.
Az életművész a befektetést tisztes polgári foglalkozásként, de a saját maga által szervezett keretek között végzi. Számos rokona és ismerőse pénzét kezeli, ritka esetben vállalva érte anyagi felelősséget. Mivel befektetése sikere egyben megélhetésének forrása, döntéseit hosszas előkészületek előzik meg. Szívesen kockázat a nagyobb nyereség reményében, hiszen életszínvonala a rendelkezésre álló tőkével egyenes arányban változik. Sorozatos veszteségek sem kényszerítik pályamódosításra, a nagyobb tőzsdei válságokon is szinte kivétel nélkül átevickél.

A befektetési módszerek különbségei

A módszerek tekintetében az egyik végletet a sokat tapasztalt tőzsdei spekuláns képezi, aki szüntelenül és sokak számára megmagyarázhatatlan - az értékpapír-kereskedők által viszont sűrűn áldott - szenvedély által fűtve követi az árfolyamokat, majd a legkisebb információra is rögtön reagál, valamiféle trendet vagy fordulópontot sejtve abban. Megpróbál mindig egy lépéssel a piac elé kerülni, mindent elolvas és meghallgat, az információk feldolgozására pedig saját módszert dolgoz ki. A több lábon állás érdekében egyszerre több helyen is üzletel, pozícióit sűrűn váltogatja. A másik véglet a bátortalanul döntő és nem túl vérmes reményekkel megáldott lassú cselekvő, aki évente egyszer-kétszer ellenőrzi portfóliója állását, nyitott pozícióit pedig csak nagyobb nyereség, rosszabb esetben veszteség mellett hajlandó lezárni. Csak akkor lép, ha több forrásból is meggyőződött döntése helyességéről, és kerüli azt, amiben nagyobb bizonytalanságot érez. Nyugalma fejében nem nagyravágyó, szerényebb hozadékával is teljesen meg van elégedve. Persze a legtöbb befektető a két véglet közötti átmenetet képviseli. A közvélemény és a pszichológiai érdeklődésű gondolkodók figyelmének középpontjába azonban inkább az előbbi véglethez közelebb állók kerülnek. Ők azok, akiknek szenvedélye legtöbbször homo ludens (a játékos ember) létükből táplálkozik, miközben tudat alatt is állandóan arra törekszenek, hogy visszanyerjék azt, amit egy nappal vagy akár évekkel azelőtt elvesztettek. Teszik ezt annak ellenére, hogy pontosan tudják, aki rendszeres kapcsolatban áll a tőzsdével, néha veszteséget is el kell szenvedjen. Esetleg jól ismeri André Kosztolány sokat idézett gondolatát, miszerint a tőzsdén nyerni lehet, veszíteni lehet, de visszanyerni lehetetlen. Mindenki tudja, hogy átlagon felüli eredmény elérése érdekében sokszor egy pillanat töredéke alatt kell jó döntést hozni. A legtöbben állandóan felkészülten várják, sőt tudatosan és módszeresen keresik ezeket a pillanatokat, az átmeneti időszakokban pedig a szerencséjüket próbálgatják. A türelmetlenek azonban sokszor esnek abba a hibába, hogy állandó vásárlási kényszert éreznek, mondván, a pénz csak befektetve dolgozik. Ez a típus csak a sokadik alkalommal, a maga kárán tapasztalja meg azt, hogy eredményesebb lett volna, ha a türelme kerekedik felül szenvedélyén. Nyugtalanságának másik megnyilvánulása, hogy sokkal nagyobb fájdalomnak érzi azt, ha egy kisebb nyereségről lemarad, mint amit a nagyobb kockázat felvállalásával járó, akár többszörös veszteséget jelentene számára. Ezzel abszolút ellentétes, de nem eredményesebb a lemaradó befektetői magatartása. Amikor már a sokadik alkalommal tapasztalja, hogy döntése - amit nem hozott meg - eredményes lett volna, ezen a nem létező sikeren felbuzdulva hozza meg döntését, ami a körülmények időközbeni megváltozásával akkorra már idejét múlta. Aki sorozatosan rossz döntéseket hoz, mindenesetre nem sokáig marad meg befektetői mivoltában. Előbb-utóbb türelme vagy pénze fogytán távozni kényszerül.

Információgyűjtési módok

Az informáltság tekintetében hasonlóan élesek a különbségek a befektetők között. Sokak csodálják a mindig jól informált és mindenről határozott véleménnyel rendelkező szakértőt. Cselekvés után a hírt és a fülest is azonnal továbbadja, növelve ezzel saját reputációját, ugyanakkor gondosan biztosítva a későbbi információk forrását. Az általa továbbadottak iránt felelősséget ritkán vállal, viszont sportként űzi a tippadást és bármikor szívesen vállalkozik a hallottak értékelésére. Kifejezetten élvezi, ha valaki az ő véleményére kíváncsi. Amiről már mindenki tud, arra oda se figyel, az újdonságokra azonban hamar felkapja a fejét, és ugyanilyen gyorsan elemzi is azokat. Probléma csak abból adódik, hogy ez a típus erősen hajlamos arra, hogy minden eseményt a saját pozícióján keresztül értékeljen. Beszélgetésünk első percei után rájöhetünk, hogy vele állunk szemben, hisz a gazdasági és politikai élet minden eseményét a legutóbb felvett szemüvegen keresztül nézi, sőt, ha kellő gondossággal elemezzük szavait, azt is megtudhatjuk, milyen pozíciót vállalt éppen. Ezen típus képviselői vitathatatlanul nagy szerepet játszanak az információk gyors és hatékony terjedésében, nélkülük nem léteznének jól működő tőkepiacok. Ezzel szemben létezik olyan befektető, aki ritkán kérdez, illetve ha kérdez, szinte elnézést kér, hogy él. A tartózkodónak igazából nincs is szüksége sok információra, az általa vállalt kockázat mellett a döntés nem igényel hosszas előkészületet. Bizonyos szempontból sokszor neki van igaza. Az előbb említett társával ellentétben sosem esik abba a tipikusnak mondható hibába, hogy az információk áradatában túlzottan nagy súllyal vegye figyelembe a legutóbb hallottakat. Nem ragaszkodik mindenáron a logikus összefüggések kereséséhez, így nagyobb eséllyel képes arra, hogy - a maguk egyszerűségében tekintve a dolgokat - higgadt döntést hozzon.

Örök hencegők

Önmagával mindig elégedett befektető talán nincs is. Létezik azonban dicsekvő, aki a veszteségeiről általában mélyen hallgat - kivéve, ha az rendkívül tetemes és a hallgatóság által sem számított külső körülménynek köszönhető -, előszeretettel emlegeti azonban bármely apró, pozitív teljesítményét is, elegánsan "elfeledkezve" arról, hogy a fantasztikus ötlet esetleg nem is tőle származott. Ugyanakkor ott van a - mindig másokat - hibáztató, aki nemcsak elszenvedett veszteségét magyarázza a körülmények kedvezőtlen alakulásával, de még elmaradt hasznáért is mindenáron felelőst keres. E két szélsőséges típus képviselőivel szerencsére ritkán akad össze az ember, a legtöbb befektető ugyanis képes döntései elfogadására és önálló értékelésére.

M.K.A. (Napi Gazdaság, 1999. május 25., kedd)

---